Cél a kevesebb költség, több bevétel, magasabb hozzáadott érték

Egyértelmű, hogy minden vállalkozás próbálja minimalizálni, optimalizálni a költségeit. Az sem vita tárgya, hogy az üzleti életben a fő cél a bevétel, a profit. Akikkel pedig együtt dolgozik az ember, magas hozzáadott értéket vár el, hiszen a versenyszféra erről szól: azért fizetsz és kérsz valamit, hogy kapj is vissza. Az már más kérdés, hogy valaki jobban bízik a szomszéd fiában, aki mindenhez is ért, más a diplomás zseniben, míg sokan a profi kivitelezőkre esküsznek, és a piac legjobbjait keresik. De az biztos, hogy senki sem szereti égetni a pénzét.

Pro és kontra érvek a belsős kolléga mellett

A belsős online marketinges alkalmazása számos előnnyel járhat. Mélyebben ismeri a cég belső működését, termékeit és szolgáltatásait, kizárólag ezzel kel és fekszik. Érti a márka hangját, a vállalati célokat, és közvetlenül együttműködhet más részlegekkel, például az értékesítéssel vagy a termékfejlesztéssel.

Ha jobban belegondolunk viszont, ilyen szakembert vagy csapatot felvenni főállásba már igencsak költséges, körülményes dolog. Egyetlen belsős kolléga nem biztos, hogy minden online marketing területen profi – sőt, valószínűleg nem, de ha valaki tud ilyet, az ország online marketinges piaca alig várja, hogy megismerje –, a SEO, PPC, tartalommarketing, social media menedzsment és analitika ugyanis mind külön szakértelmet igényelnek. Amennyiben egyetlen emberre bízzuk ezeket a feladatokat, nem lesz minden területen optimális a teljesítmény. Ráadásul a belsős munkatárs képzése és folyamatos fejlesztése plusz költséget és időt jelent, miközben a piac és a digitális trendek folyamatosan változnak.

Végül, de nem utolsósorban, gondoljunk arra, hogy egy vagy több szakember megfizetése magasabb összeg, mintha külsőssel dolgozunk szerződéssel. Ha pedig teljeskörű profi belsős csapatot szeretnénk, akkor tegyünk félre szépen havi 4-5 milliót – alsó hangon.

Feladatok kiszervezése profi szakembereknek és / vagy szakmai csapatnak – megéri?

Ma Magyarországon több vállalkozó is tart a külső kiszervezéstől. Ez nem is véletlen, hiszen a csapatnak idő kell a cég megismerésére, és ha a kommunikáció nem megfelelő, könnyen előfordulhat, hogy az üzenetek nem illeszkednek teljesen a márka identitásához. Egy ügynökség pedig több ügyféllel dolgozik párhuzamosan, így előfordulhat, hogy nem kapunk azonnali válaszokat vagy egyéni figyelmet minden apró kérdésben.

Ugyanakkor ügynökség vagy külsős szakértő megbízása a legtöbb esetben költséghatékony és eredményes megoldás. Egy tapasztalt csapat azonnal munkába áll, friss tudással és szélesebb iparági rálátással rendelkezik, ráadásul az adott szakterületen (például PPC kampánykezelésben vagy keresőoptimalizálásban) nagyobb tapasztalattal bír, mint egy belsős “mindenes” kolléga. Az ügynökségeknek ráadásul általában több erőforrásuk van az adatelemzésre, eszközökre és tesztelésre, így hatékonyabb stratégiákat tudnak kidolgozni.

Online Marketing Ügynökség

Web, SEO, PPC, dizájn és tartalom: a teljeskörű online marketing előnyei és kihívásai

Képzelj el egy építkezést, ahol egyetlen ember próbálja meg felhúzni az egész házat. Ő rakná le az alapokat, falazna, villanyt szerelne, burkolna, festene – mindenhez egy kicsit ért, de egyik szakmának sem igazi mestere. Az eredmény? Lassú, kompromisszumokkal teli munka, és nagy eséllyel egy nem tökéletes végeredmény.

Pontosan ezért dolgoznak külön szakemberek az építkezésen: a kőműves falaz, a villanyszerelő beköti az áramot, a burkoló csempéz, és így tovább. Mindenki azt csinálja, amiben a legjobb, így a ház gyorsabban és szakszerűbben épül fel.

Ugyanez igaz az online marketing ügynökségekre is. A SEO-s a weboldalt optimalizálja a keresők számára, a PPC-s kezeli a fizetett hirdetéseket, a tartalommarketinges megírja a szövegeket, a designer a vizuális elemeket készíti, és a fejlesztő gondoskodik arról, hogy minden technikailag is rendben legyen. Ha egyetlen ember próbálná meg mindezt egyszerre csinálni, az olyan lenne, mint amikor az építkezésen a festőnek kell betonozni is – nem biztos, hogy a legjobb végeredményt kapnánk, és végül összedőlne az egész.

A legjobb megoldás a hibrid-módszer: adott az ügyféloldali marketinges, aki összefog, összeszervez, ismeri a céget és a specialistát igénylő területeken hatékonyan kiszervezi a feladatokat.

A Marketing21 online marketing ügynökség 360 fokos szolgáltatást nyújt – legyen szó web, dizájn, SEO, PPC hirdetések vagy közösségi média tartalomgyártásról, profi szakemberek dolgoznak külön-külön minden szakterületen. Mert így lehet minőségi, jó munkát végezni – és népszerű, hiteles, felkapott márkát építeni a digitális térben.

Prezsnyák Péter,

Marketing21 online marketing ügynökség

Érdekes volt számodra a cikk?

Ne maradj le a következő bejegyzésünkről sem!

Iratkozz fel hírlevelünkre és mi hetente küldünk neked hasznos tudnivalókat, érdekességeket!

Webergoline